Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy k�l�n�s orsz�g. Minden sz�rke volt benne. Sz�rke az �gbolt, �s sz�rk�k rajta a felhõk. Sz�rke a r�t, �s sz�rk�ben ny�ltak a vir�gok. Sz�rkes�g uralta a kapcsolatokat is. Minden lapos volt. Nem volt kirobban� �r�m, korl�tokat t�lsz�rnyal� rem�ny, de hi�nyzott a f�jdalom s�t�tje is, a mi�rtek idõnk�nt k�nz� tengere - csak cs�gged�s.
K�pzeljetek el egy sz�nek n�lk�li vil�got! Nem hallottak m�g soha se pirosr�l, se z�ldrõl, se s�rg�r�l, se k�krõl. Az õszi erd� sz�mukra nem ezer sz�nben pomp�zott, hanem sz�z sz�rk�ben b�logatott. H�t ilyen volt Palaorsz�g, minthogy �gy h�vt�k e f�ldet. De ne higgy�tek, hogy hi�nyzott nekik valami... Amirõl nem is hallott�l, amit nem �lt�l �t, az sohasem hi�nyzik.
Ebben az orsz�gban �lt P�l, aki akkor m�g csak nem is sejtette, hogy egyszer m�g k�l�n�s dolgok t�rt�nnek vele.

Messze t�vol tõl�k, minden k�pzeletet fel�lm�l� t�vols�gban �lte mindennapjait Sziv�rv�nyf�ld boldog n�pe. Mikor kir�lynõje tudom�st szerzett a mindig sz�rke Palaorsz�gr�l, �gy gondolta, elk�ldi hozz�juk leghûs�gesebb alattval�j�t, K�kszemût. Miut�n megk�rdezte tõle, v�llalja-e a kock�zatos utat, egy titkot b�zott r�., �s j� szerencs�t k�v�nva �tra bocs�totta. Mi�rt volt vesz�lyes ez a v�llalkoz�s? Mert aki bel�p Palaorsz�gba, sz�m�ra is megszûnnek a sz�nek, �s ha nem vigy�z, �s nem ad ja �t idõben a sz�nek titk�t, õ is �gy marad �r�kre.

A hamusz�n t�n�l tal�lkozott elõsz�r P�l �s K�kszemû. Mindj�rt bar�tok lettek. P�l m�g nem is hallott ehhez hasonl� nevet �let�ben, K�kszemû, de vonzotta õt a fi�b�l �rad� boldogs�g. Hetekig j�tszottak k�z�sen, �s P�l bemutatta õt legkedvesebb bar�tainak. Sokat mes�ltek egym�snak, m�g v�g�l K�kszemû el�rkezettnek l�tta az idõt, hogy a sz�nekrõl mes�ljen. De P�l csak nevetett, vagy �ppen �rtetlen�l r�zta a fej�t. B�rmennyire is szerette bar�tj�t, nem tudta komolyan venni szavait.
- M�g hogy micsod�k, hogy is mondtad, sz�nek?
- Pedig igenis vannak! - �s K�kszemû hosszan besz�lt a naplemente var�zslatos sz�nvil�g�r�l.

Este P�l nem tudott elaludni. Visszhangoztak benne az izz� pirosak, aranyl� s�rg�k, meleg bord�k �s b�rsonyos k�kek.
Ah, butas�g.... De h�t, a bar�tja!... �s ha igaza van. R�ad�sul ez volt az utols� k�z�s est�j�k, mert m�snap K�kszemûnek vissza kellett indulnia t�voli haz�j�ba. Istenem, de sz�p is lehet ott! Ha csak egyszer, csak egyetlen egyszer l�thatn� õ is a sz�neket. �s nagyra nyitotta szem�t. koncentr�lt... de semmi. Azaz, hogy sz�rke.

M�snap szomor�an �bredt, �s mintha csak az �g is szomor� lenne, szakadatlan hullatta grafitsz�nû felhõibõl k�nnyeit.
De K�kszemû szem�ben mosoly �lt, �s nevetett akkor is, amikor f�lsz�llt a postakocsira.
- Te, �n elhiszem neked a sz�neket, de b�rhogy is szeretn�m, nekem nem megy. Kell, hogy legyen valami titka ennek.
- Van! - de m�r indult is a kocsi. - Mikor a legnagyobb a sz�rkes�g, de te igent mondasz r�, ott megtal�lod. Ott a titok.

P�l csak �llt �s nem �rtett semmit. H�t ezzel most mit csin�ljon, ennek se f�le, se farka. Egyenesen hazament. Csal�dott volt. Bez�rk�zott szob�j�ba �s keserves s�r�sra fakadt. Soha nem fogja megl�tni a sz�neket, �s bar�tj�t is �r�kre elvesz�tette. �gy �rezte, enn�l nagyobb trag�dia m�g sohasem t�rt�nt vele. Nem el�g hogy ott kint minden sz�rke, de most, K�kszemû nevet�se n�lk�l, itt bent is a sz�rk�k sz�rk�je honol.
De hisz pont ezt mondta, "mikor a legnagyobb a sz�rkes�g", h�t nem ezt mondta! Csak akarnom kel! Istenem, mit kell ilyenkor csin�lni?!
Akarom! Akarom ezt a ronda sz�rkes�get, akarom akkor is, ha eg�sz �letemben csak ez lesz. Az eny�m! Igen!
Egyszerre csak mintha egy arcot l�tott volna. Mosolygott. �s a szeme, a szeme! Ilyet m�g nem l�tott! K�k! Ez lehet a k�k!
Emberek, h�t igaz, m�gis igaz!
�s a szob�ja is. A faasztal �donbarna a f�gg�ny k�k-feh�r �s m�lypiros a l�mpab�ra. De hisz ez mes�s! Maga se vette �szre, de hirtelen felki�ltott, ahogy kin�zett az ablakon. A t�, a t�, ahol elõsz�r tal�lkoztak, az is k�k, �s hull�mz� z�ld a fû, �s az õszi pomp�j�ban izz� csersz�m�rce... h�t ez nem lehet igaz!
Rohant azonnal bar�taihoz.
- Fi�k, vannak sz�nek! Tudj�tok, amirõl K�kszemû besz�lt. Mind igaz! De azok csak hûv�sen m�regett�k.
- Nem hiszitek?! Hisz �n is l�tom - �s pr�b�lta valahogy sz�rk�re ford�tani a csod�t, amit l�t. De egyre nehezebben ment, �s a v�g�n, mikor m�r mindenki rajta nevetett, ijedten vette �szre, hogy tompulnak a sz�nek, egyre t�bb �s t�bb sz�rke vegy�l k�z�j�k �s... �s v�ge. V�ge, nincs t�bb�! �v�lteni tudott volna. H�t m�gsem igaz! Csak bebesz�lte mag�nak, hisz annyira szerette volna. Egy sz�kre roskadt.
Bar�tai pr�b�lt�k vigasztalni, de hasztalan.
Pedig milyen k�r, m�r majdnem kezdt�k elhinni. De sz�p is lett volna! Na mindegy, j� nek�nk �gy is - de nem hangzott valami meggyõzõen. Lassan egyre szomor�bbak lettek.
- Arca volt - mondta P�l - pedig arca volt a sz�rkes�gnek. Na de most m�r hagyjuk, felejts�k el, amilyen gyorsan csak lehet!
- V�rjunk csak, azt mondod arca? Arca csak valakinek van. �s ha keresn�nk azt a valakit!? Mit gondolsz P�l?
- Ostobas�g, hagyjuk. �n m�g egyszer ilyen csal�d�st, k�sz�n�m, nem k�rek, �s ha lehet, megsp�rolom nektek is... Ezt nevezem sz�rkes�gnek.
"Mikor a legnagyobb a sz�rkes�g" r�mlettek fel benne ism�t K�kszemû szavai. Nem! �s ha m�gis..., de ha m�gis, mi lenne, ha megpr�b�ln�nk egy�tt?!
- Figyeljetek! - �s csak �gy ragyogtak r� a bar�ti szemek - K�szek vagytok �letetek v�g�ig el fogadni a sz�rkes�get, akkor is, ha m�r tud j�tok, hogy vannak sz�nek?
Igen - hangzott k�rusban az �nnep�lyes v�lasz.

�s l�tt�k mindannyian az arcot. Az arcot, melyet m�r sosem felejtettek el. Az arcot, mely ezersz�nûre festette mindennapjaik addigi sz�rk�j�t. Az �r�m�t, melynek imm�r �r�kre tudt�k a titk�t. Eg�sz �let�ket annak szentelt�k, hogy mind t�bb �s t�bbeknek �tadj�k a titkot.
Mit gondoltok, ti mi�rt l�tj�tok sz�nesben a vil�got!